Dr. Varga Edit Mária vagyok, megelőző orvostan és népegészségtan szakorvos, természetgyógyász-fitoterapeuta. Szakorvosként 25 éves tapasztalattal rendelkezem.
Több, 20 éves tapasztalatom van gyakorló orvosként. Szakmai kompetenciám folyamatosan fejlesztem képzésekkel, konferenciákon való részvétellel.

Széles körű gyakorlati képzésben vettem részt. 2003-2006. között a DEOEC ÁOK Sebészeti Intézet, Sebészeti Műtéttan Tanszékén voltam nappali tagozatos PhD hallgató. Ekkor kutatásom mellett tevékenyen részt vettem a kiscsoportos sebészeti műtéttani gyakorlat elméleti és gyakorlati oktatásában, magyar és angol nyelven.
2006-2011. között reumatológia szakmai gyakorlatomat töltöttem a DEOEC ÁOK, SZTE ÁOK intézményeiben. Reumatológia szakvizsgámat 2012-ben tettem le.
Ezt követően háziorvostan szakvizsga felkészülésemet 2016-ban kezdtem a PTE ÁOK vezetése alatt, majd 2018-ban szakvizsgáztam.
2012-2013. között A BAZ Megyei Kormányhivatal és a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerveinél dolgoztam tanácsosként. Az I. fokú rehabilitációs és rokkantosítás elbírálását valamint egyéb fogyatékossággal járó állapotok orvos szakmai véleményezését végeztem.
Széles körű szakmai ismeretekkel rendelkezem, mind elméleti, mind gyakorlati szempontból. Reumatológia szempontjából dolgoztam a DEOEC III. Sz. Belgyógyászati Klinika Immunológiai Tanszékén, A Kecskeméti Megyei Kórház Reumatológiai Osztályán, a Salgótarjáni Megyei Kórház Reumatológiai Osztályán, a szentesi Dr. Bugyi István Kórház Reumatológiai szakrendelésén és a BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház IV. Sz. és II. Sz. Reumatológiai szakrendelésén is.
Háziorvosként a Dévaványa I. Sz. Háziorvosi Körzetben 2015-2016. között majd 2016-2023. között Rudabánya I. Sz. Háziorvosi körzetében láttam el háziorvosi teendőket.
Orvosszakmai érdeklődésem széleskörű, igyekeztem 20 éves praxisom alatt minél szélesebb rétű ismeretanyagra szert tenni, melyet a gyakorlatban a betegek minél magasabb szintű ellátására fordíthatok. Hiszem, hogy a betegekre kellő időt szánva, mindenkinek lehet segíteni a problémái megoldásában, esetenként alternatív eszközöket is igénybe véve.
Gyakorlati és elméleti sebészeti képzésem során széleskörű ismereteket szereztem a sebészeti beavatkozások terén, beleértve a kiscsoportos műtéttani oktatást is.
A reumatológia területén szakmai gyakorlatot szereztem, különböző kórházak reumatológiai osztályain dolgoztam, és 2012-ben sikeresen elvégeztem a reumatológia szakvizsgát.
Háziorvosként széleskörű praxist szereztem, először a Dévaványa I. Sz. Háziorvosi Körzetben, majd a Rudabánya I. Sz. Háziorvosi Körzetében, szakvizsgámat pedig 2018-ban szereztem meg.
A rehabilitációs szakigazgatás területén tanácsosként dolgoztam, részt vettem az I. fokú rehabilitációs és rokkantosítás elbírálásában, valamint egyéb fogyatékossággal járó állapotok orvos szakmai véleményezésében.

Több, 20 éves tapasztalatom van gyakorló orvosként. Szakmai kompetenciám folyamatosan fejlesztem képzésekkel, konferenciákon való részvétellel. Alternatív Orvos Szakértők az Orvoslás…
Tudta, hogy az alvászavar nem csak a nappali teljesítőképességét rontja, de számos krónikus megbetegedéssel is összefügghet? Lépjen időben!
Pszichológus, pszichoterepauta 30 éves gyakorlattal Magyarországon, Hollandiában és Malawiban (Afrika) Pszichológiai szaktanácsadás, pszichoterápiás kezelés. Kapcsolatállítás csoportban és egyénileg.
Okleveles pszichológusként, valamint jógaoktatóként egyaránt foglalkozom egyénekkel és csoportokkal is. Klienseimet többek között meseterápiás módszerekkel segítem abban, hogy nehézségeiken túljutva…
3-83 éves korig, főleg élethelyzeti problémával fordulnak hozzáma klienseim. Elfogadó, támogató együttműködéssel problémamegoldás vagy lelki támogatás.
„Segítséget ne féljünk kérni elakadásainknál, célravezetőbb, mint magunkban őrlődni problémáinkon.”
Dietetikusként 15 éve dolgozom, személyes és online rendelések keretében, az elmúlt 5 évben egyesítettem a táplálkozás terápiát annak pszichológiai vonatkoztatásaival…
Természetgyógyász - fitoterapeuta, aromaterapeuta, fülakupunktúrás addiktológus, BEMER fizikai érterápiás tanácsadó Egészségfejlesztő mentálhigiénés szakember, kineziológus, pedagógus, gyermek mindful tréner, komplex mozgásterápiás…
Ultrarövid terápiás konzulens, SzomatoDráma egyéni konzulens, Energy tanácsadó, mentálhigiénés asszisztens, pedagógus.
TheatHealing® konzulensként kilenc év szakmai tapasztalattal rendelkezem, több száz sikeres konzultációval. Klienseimmel a legtöbb esetben azonnali eredményt értünk el a…
Kineziológia, Családállítás, Magzatkori oldás, Spirituális VálaszTechnika, Access Consciousness® (felismered a választásaidat, hogy onnantól tudatosabban élj), Theta Healing® (relaxált – theta…
Szülésznő diplomát szereztem 2002 ben Ukrajnában.2002-2023 márciusáig szülésznőként dolgoztam kisebb nagyobb megszakításokkal.Ezzel együtt párhuzamosan spirituális munkában is tevékenykedtem.Ez év márciusától…
Pianoforte solicitude so decisively unpleasing conviction is partiality he. Or particular so diminution entreaties.
Több, 20 éves tapasztalatom van gyakorló orvosként. Szakmai kompetenciám folyamatosan fejlesztem képzésekkel, konferenciákon való részvétellel.
Reumatológus, Háziorvos